Újabb nemzetközi díjat nyert a Puskás Aréna!

Újabb nemzetközi díjat nyert a Puskás Aréna!
2020.12.18.

Újabb rangos nemzetközi elismerést érdemelt ki a Puskás Aréna: a legszebb sportlétesítmény különdíját nyerte a Prix Versailles építészeti díjkiosztón.

A magyar nemzeti aréna a többi közt olyan létesítményekkel versenyzett, mint a londoni Tottenham Hotspur Stadion, a san sebastiani Anoeta Stadium, a moszkvai VTB Aréna vagy a dubaji al-Maktúm Stadion.

Fürjes Balázs, a Puskás Aréna tervezését, építését és működtetését irányító kormánybiztos a díj kapcsán elmondta: 

„Az új Puskást magyarok tervezték, magyarok építették, a felépítése három éven át tizenötezer magyar embernek adott munkát, tizenötezer család megélhetését biztosította. Mindannyian büszkék lehetünk erre a teljesítményre – ez a mi nagy, közös sikerünk.”

A Puskás Arénának nem ez az első nemzetközi elismerése. A szakmai zsűri döntése alapján a közönségtájékoztató, látogatóterelő vizuális jelrendszere kiérdemelte a nemzetközi kreatívszakma Oscarját, a Red Dotot. A létesítmény a Stadium Database szakportál közönségszavazásán is remekelt, a 2019-es Év stadionjának választották, a zsűri voksolásán pedig holtversenyben a második helyen végzett.

Az új Puskás az elmúlt esztendőben otthont adott a többi közt az FC Bayern München sikerét hozó UEFA Szuperkupának, a Ferencvárosi Torna Club Juventus és FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésének, míg a magyar labdarúgó-válogatott sokáig emlékezetes összecsapáson jutott ki Izland ellen a hazai társrendezésű Európa-bajnokságra.

Megosztás: